Szánon érkezhet a Mikulás

2023. december. 04 13:23

Kedden már mindössze kevés helyen süthet ki a nap és estétől nyugat felől egyre többfelé vált hóra a csapadék. A Dunántúlon jelentős hóréteg is összejöhet szerda estére.

Kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés főként a Nyugat-Dunántúlon, esetleg a déli határ közelében fordulhat elő. Az Északi-középhegységben délutánig még várható gyenge havazás, hószállingózás. Eközben a déli óráktól délnyugat felől csapadékzóna érkezik a Dunántúl fölé. Ez eleinte eső lesz, majd estétől a Nyugat-Dunántúlon és Budapest körül már havas eső, ónos eső is valószínű, késő estétől a nyugati határvidéken pedig havazhat is. A délkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, a déli határnál lesz enyhébb az idő.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.