Szárazabb idővel indul a jövő hét

2022. november. 06 5:19

Vasárnap délutánra a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. A jövő hét első felében szitálás, kisebb eső előfordulhat, de az elmúlt napokhoz hasonló, nagyobb esőzés már nem várható. Éjjel köd képződik.

Vasárnap a Dunántúl északnyugati részein és a keleti országrészben már reggeltől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, másutt a nap nagy részében még erősen felhős vagy borult marad az ég, és csak délutántól lehetnek átmeneti szakadozások. A fokozatosan gyengülő eső a középső megyékben a nap második felére nagyrészt megszűnik. Az erős északi szél napközben veszít erejéből, mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között várható, a tartósan borult középső részeken lesz a leghűvösebb. Késő este 7, 10 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Éjszaka többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amely napközben zsugorodik, de helyenként tartósan megmaradhat.
  • Napközben egy hidegfront vastagabb felhősávja is átvonulhat északnyugatról délkelet felé. Emögött északnyugati irányból egyre többfelé felszakadozik a felhőzet.
  • A szitálás mellett helyenként eső, zápor is várható.
  • A délnyugati szél néhol időnként megélénkülhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 10 fok között alakul, kora délután a csapadékos tájakon 9, 12, másutt 13, 16 fok valószínű.

 

KEDD

  • Tartósabban borult, ködös, illetve kevésbé felhős, napos területek is lesznek.
  • Szitálás néhol előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7 fok között alakul, kora délután a borult területeken 9, 12, a napos vidékeken 13, 17 fok valószínű.

 

SZERDA

  • Tartósabban borult, ködös, illetve kevésbé felhős, napos területek is várhatók.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, kisebb eső.
  • A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 8 fok között alakul, kora délután a borult tájakon 9, 12, a kevésbé felhős körzetekben 13, 18 fokot mérhetnek.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjjel sokfelé lesz köd és rétegfelhőzet, de vastagabb frontfelhőzet is érkezhet északnyugat felől, amely nappal tovább vonulhat délkelet felé.
  • Mögötte hazánk nagy részén számíthatunk több-kevesebb napsütésre, de főleg északkeleten, keleten maradhatnak borult, párás részek.
  • Helyenként szitálás, majd szórványosan eső, zápor is előfordulhat.
  • Az északnyugati szelet sokfelé élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban 4, 10, kora délután a borult vidékeken 9, 12, a kevésbé felhős tájakon 13 és 16 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • Hajnalban 0, +8, kora délután 9, 15 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.