Szárazabb, napfényesebb arcát mutatja felénk az ősz

2020. október. 19 5:05

Szünetet tartanak a nagy esőzések, a hét közepétől pedig intenzív melegedés veszi kezdetét. A hét nagyobb részén kellemes őszi időben lesz részünk, hétvégén azonban hidegfront érkezik.

Hétfőn a reggel még ködös, illetve alacsonyszintű rétegfelhős tájakon lassan javulnak a látási viszonyok, és szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország többi részén pedig változóan gomolyfelhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű, de a borult területeken szitálás, a Dunántúlon pedig egy-egy gyenge zápor előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 16 fok között várható. Késő este 4, 9 fok valószínű.

 

KEDD

  • Jobbára gyengén felhős, napos, északkeleten változóan felhős idő várható.
  • Főleg hajnalban, reggel, elsősorban az északkeleti országrészben számítani lehet párásságra, ködfoltokra.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli szél a Dunántúlon megélénkül, a nyugati megyékben meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Nagyrészt fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de az északi, északkeleti megyékben rétegfelhőzettel borított területek is lehetnek.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli szél megélénkül, a Dunántúlon sok helyütt megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de tartósabban párás, ködös, felhős vidékek is előfordulhatnak, főleg az északi, északkeleti megyékben.
  • A felhős, párás vidékeken néhol előfordulhat szitálás.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a borult részeken ennél kissé hűvösebb, délnyugaton pedig néhány fokkal melegebb lesz.

 

PÉNTEK

  • Eleinte főleg réteg-, illetve fátyolfelhőzetre számíthatunk, majd megvastagszik a felhőzet.
  • Lehetnek tartósabb ködfoltok.
  • A borult részeken néhol szitálás is előfordulhat, másutt nem lesz csapadék.
  • A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 23 fok között alakul, északon lesz a hűvösebb, délen a melegebb idő.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás