Szeles idővel búcsúszik az óév

2018. december. 28 12:56

A következő napokban is gyors mozgású frontok teszik változékonnyá hazánk időjárását. Futó zápor, hózápor szinte bármelyik nap előfordulhat, de tartósabb esőre nem kell számítani.

Szombaton szakadozott réteges felhőzet lesz felettünk, csak rövid napos időszakokra számíthatunk. A Nyugat-Dunántúlon süthet ki hosszabb időre a nap, míg északkeleten tartósan borult tájak is lehetnek. Érdemi eső elsősorban a nap első felében lehet a Tiszántúlon, a hegyekben havas eső is kialakulhat. Hajnalban az északkeleti határ közelében ónos eső sem kizárt. Az északnyugati szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, a nyugati határnál lehet némi napsütés.
  • Reggelig az ország északi felén, később sokfelé várható eső, illetve északkelet felé haladva egyre nagyobb eséllyel havas eső.
  • Estére kelet felé elvonul a csapadék, de mögötte még egy-egy zápor kialakulhat.
  • Előbb délnyugati, majd ismét északnyugati szél várható erős, főleg az Észak-Dunántúlon viharos lökésekkel.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

hétfő

  • Hajnalra északkeleten ködfoltok képződhetnek.
  • A nap első felében csökken a felhőzet, sokfelé kisüt a nap, majd északnyugat felől ismét felhőzet-növekedés várható.
  • Napközben csak jelentéktelen csapadék fordulhat elő, majd estétől nyugat felől eső, havas eső várható, az Alföld nagy része viszont még száraz maradhat.
  • Az északnyugati szél gyengül, majd délnyugatira fordul, de délelőtt még lehetnek erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

 

kedd

  • Hajnalra sokfelé párássá válik a levegő, bár köd kialakulásának kicsi az esélye.
  • Napközben sok felhő lesz felettünk, délnyugat felé lehet több napsütés.
  • Délelőtt kelet felé elvonul az összefüggő csapadék, később már csak kisebb szitálás lehet.
  • A szél ismét északnyugatira fordul és megerősödik, főleg az északnyugati szélcsatornában viharos lökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

szerda

  • Egy hidegfront miatt átmenetileg jelentősen megnövekedhet a felhőzet, de összességében rövid időre a legtöbb helyen kisüthet a nap.
  • Észak felől szórványosan csapadék is várható eső, a hegyekben havas eső formájában.
  • Az északnyugati szél élénk, néhol erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Az előző napokhoz képest kevesebb lehet a felhő, több napsütés várható.
  • Csapadék sem valószínű.
  • A nyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.