Szélviharral érkezik a hidegfront

2023. október. 06 13:17

Hidegfront éri el hazánkat vasárnap, az ország nagy részén megerősödik a szél, több helyen viharos lökésekre is számítani kell. Hétfő hajnalban, főként északkeleten fagyhat, és hétfőre több fokot visszaesik a hőmérséklet.

Szombaton változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel. Csapadék nem lesz. A délnyugati szél fokozatosan megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Hidegfront felhőzónája vonul át, mögötte észak, északkelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap.
  • Helyenként előfordul záporeső.
  • A nyugati, majd az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik.
  • A minimum-hőmérséklet 10, 18, a maximum 17, 25 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb idő és napközben fokozatosan mindenütt hűlhet a levegő.

 

HÉTFŐ

  • A nap első felében fátyolfelhős, napos időre számíthatunk, majd sokfelé megvastagszik a felhőzet, legkisebb eséllyel délnyugaton.
  • Általában nem lesz csapadék, de a délutáni, esti óráktól főleg hazánk északi, északkeleti harmadán előfordulhat helyenként eső.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban -2, +7, délután 13, 19 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb idő.

 

KEDD

  • A nap első felében erősebben felhős területek is lesznek, majd változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat eső, zápor.
  • Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 2, 13, délután 19, 25 fok között várható.

 

SZERDA

  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • Változóan, majd gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Néhol időnként megélénkülhet a déli szél.
  • A hajnali 3, 13 fokról 18 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A hajnali pára-, ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlása után általában fátyolfelhős, napos idő valószínű.
  • Éjszakától vastagabb felhők is érkezhetnek.
  • Csapadék nem várható.
  • Sokfelé megélénkül, néhol megerősödhet a déli, délnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 15, a csúcsérték 20 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.