Szélvihart aratunk a hétvégén

2020. szeptember. 29 5:03

Borongós, többször záporos, esős idő érkezik, de némi napsütésben azért bízhatunk. A hétvégén 30 fok közelébe melegszik az idő a déli területeken. Erős, helyenként viharos szél kíséri a hét utolsó napjait.

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, majd késő délután határozott felhőzetcsökkenés veszi kezdetét. Elszórtan alakulhat ki eső, zápor, északkeleten néhol zivatar is. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között valószínű. Késő este 12, 14 fok várható.

 

SZERDA

  • A Dunántúlon és délutánig a középső megyékben közepesen felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Az ország északkeleti, keleti harmadában azonban erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délutántól már a középső tájakon is erősen felhős idő lesz jellemző.
  • Nagyjából a Budapest-Szeged vonaltól keletre sok helyen várható eső, zápor, az északkeleti megyékben érdemi mennyiség eshet.
  • Az északnyugati szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között alakul, de az északkeleti megyékben csak 13, 16 fok lesz.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon szakadozottabb lesz a felhőzet.
  • A Győr-Szeged vonaltól keletre sok helyen lesz eső, zápor, az északkeleti határvidéken zivatar is lehet.
  • Az északnyugati, nyugati szél csak kevés helyen erősödhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul, a nyugati, délnyugati megyékben lesz a melegebb.

 

PÉNTEK

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek váltakoznak.
  • Szórványosan lehet eső, zápor, néhol zivatar.
  • A déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Napközben erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Estig még csak helyenként lehet zápor, zivatar, estétől azonban nyugat felől egyre többfelé valószínű zápor, zivatar, majd eső is. Heves zivatar is lehet.
  • A déli szél szinte országszerte megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 29 fok között alakul, a délkeleti tájakon lesz a legmelegebb.

 

VASÁRNAP

  • A nap eső felében még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Összességében sokfelé várható a nap első felében eső, zápor, zivatar, napközben azonban nyugat felől gyorsan megszűnik a csapadék.
  • A délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 20 fok között várható, a Tiszántúlon a magasabb értékekkel.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.