Szép időnek örülhetünk az eső elvonultával

2019. szeptember. 25 5:09

Szerdán és csütörtökön még többfelé várható eső, jelentős mennyiségre van kilátás. Ezt követően azonban napfényes, átlagnál melegebb időjárás érkezik, egészen a jövő hét közepéig.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, rövidebb napos időszakokra elsősorban a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén van esély. A csapadékzóna kelet felé távolodik és délutánra a Tiszántúlon is jórészt megszűnik a csapadék. Ugyanakkor délután északnyugaton már újabb eső, zápor fordulhat elő, egy-egy zivatar sem kizárt. A déli szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, de a tartósan borult és csapadékos északkeleti tájakon néhol csupán 16, 17 fok valószínű. Késő este 14, 17 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Eleinte többfelé várható eső, zápor, majd estefelé már csak keleten lehet csapadék.
  • Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 22 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • A hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után gomolyfelhős, napos idő lesz.
  • Néhol zápor kialakulhat.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • A hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • A hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • A hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős lesz az ég, emellett több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.