Szerdán éri el a lehűlés a mélypontját

2019. július. 09 5:00

Egész héten változékony időre számíthatunk. A hűvös levegő utánpótlása csütörtökre várhatóan megszűnik, de egészen a hét végéig az ilyenkor szokásosnál néhány fokkal alacsonyabb hőmérsékletre van kilátás.

Kedden napközben délen is szakadozik a felhőzet, a nap nagy részében a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Főként az ország déli felén alakulhat ki helyenként záporeső, délutánra azonban jórészt megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul. Késő este 14, 19 fok valószínű.

 

szerda

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Elsősorban a délnyugati és északkeleti határvidék közelében lehet néhol záporeső.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de néhol ennél néhány fokkal hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható.

 

csütörtök

  • Többnyire gyengén vagy közepesen felhős ég mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Inkább csak északkeleten, északon lehet néhol záporeső.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható, de néhol ennél néhány fokkal hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

 

péntek

  • Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Délutántól a Dunántúlon, estétől keletebbre is szórványosan valószínű eső, zápor.
  • A szél délnyugatira fordul, és többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de néhol ennél néhány fokkal hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

 

szombat

  • Erős gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Több helyen várható zápor, zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szél élénk vagy erős lesz, de zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás