Szombaton délelőtt még többfelé esni fog

2019. március. 15 13:03

A péntek este érkező hidegfront térségünk felett jelentősen lelassul, emiatt szombaton délelőtt még esőre kell számítani, majd délutántól javul az idő, egyre több helyen kisüt a nap.

Szombaton kezdetben erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de északkeleten szakadozottabb lesz a felhőzet, délután pedig délnyugat felől is csökken a felhőzet, és arrafelé egyre több helyen kisüt a nap. Napközben főként a Sopron-Siófok-Szeged vonal széles sávjában valószínű eső, zápor, amely estére mindenütt megszűnik. Az erős, néhol viharos északnyugati, nyugati szél ismét délnyugatira fordul, és mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb is lehet.

 

vasárnap

  • Általában gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délnyugati, déli szelet nagy területen erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható.

 

hétfő

  • Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az Alföldön még több órára kisüt a nap.
  • Napközben nyugaton több helyen, az Északi-középhegység területén helyenként alakulhat ki eső, záporeső, majd késő estére a délkeleti tájakat is eléri a csapadékzóna.
  • Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 18 fok között valószínű, északnyugaton lesz napközben a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős idő várható.
  • Szórványosan valószínű eső, záporeső.
  • Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • A nap első felében helyenként zápor előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Kevés lesz a felhő, sok napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kellemes, frontmentes, kora őszi időben van részünk. Jelentős változásra egészen hétfőig nem kell számítani. Napközben még meleg idő várható, hajnalban azonban már tapasztalhatjuk, hogy itt az ősz második fele. A hűvös hajnalok miatt öltözködjenek rétegesen. A Kisalföldön megélénkül a szél, ami ott csökkenti a hőérzetet. Az ország más tájain a sok napsütés miatt jobb lesz a komfortérzet. Aki teheti, töltsön sok időt a szabadban. Ilyenkor még feltölthetjük a télre D-vitamin készleteinket.

A légnyomás csökken.