Szombaton is elázhatunk, mutatjuk, hol kell rá számítani

2017. október. 27 12:39

Az átvonuló hidegfront mögött szombaton kissé szárazabb levegő áramlik fölénk. Kevesebb helyen kell csapadékra számítani, de futó záporok még kialakulnak.

Szombaton a gomolyfelhő-képződés mellett a Dunántúlon csak rövidebb, keleten hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A Dunántúlon és északkeleten elszórtan várható futó zápor. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett helyeken kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

 

vasárnap

  • Kezdetben borult lesz az ég, majd délután észak felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél délutántól nagy területen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között valószínű, délnyugaton egy-két fokkal melegebb is lehet.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel.
  • Helyenként záporeső előfordulhat.
  • Az északnyugati szél nagy területen erős vagy viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

 

kedd

  • A több-kevesebb napsütés után délután erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Estefelé főként északon már eső is valószínű.
  • Az északnyugati, majd a délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Napközben helyenként lehet kisebb eső.
  • A változó irányú szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű.
  • Északkeleten lesz a hidegebb.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen lehet eső, zápor.
  • A délnyugati, estétől az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.