Szombaton többször leszakad az ég

2018. március. 30 12:25

Szombaton egy ciklon vonul át a Kárpát-medence térsége felett. Hatására változékony, gyakran csapadékos időre van kilátás, esernyőre, esőkabátra mindenhol szükség lesz az országban.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Országszerte várható eső, zápor, több helyen zivatar is kialakul. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, napközben vékonyodik, szakadozik, majd az esti óráktól nyugat felől határozottan csökken a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé valószínű eső, zápor, estére mindenütt megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugatira, nyugatira forduló szél nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

hétfő

  • A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • A nyugati, északnyugati szelet nagy területen viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű.

 

kedd

  • A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

 

szerda

  • A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Több helyen fordulhat elő eső, zápor.
  • A déli szelet erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.