Tartósnak ígérkezik a hideg keleten

2022. január. 11 5:11

A hét második felében nyugat felől már enyhébb levegő áramlik fölénk, de a havas, keleti tájakon élők ebből szinte semmit nem fognak érzékelni.

Kedden az ország északi felén általában napos időre számíthatunk, de a déli, délkeleti részeken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elsősorban a délkeleti harmadban hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél az ország nagy részén élénk, erős lesz, a nyugati határ mentén és az északkeleti harmadban viharos lökések is lehetnek. A Tiszántúlon hófúvás kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Késő este -3, -9 fok valószínű.

 

szerda

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -10 és -5 fok között alakul, de a hóval borított, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • A maximum-hőmérséklet -4 és +2 fok között várható.

 

csütörtök

  • Melegfront általában vékony, szakadozott felhősávja vonulhat át fölöttünk, emellett több órára kisüthet a nap az ország nagy részén (átmenetileg vastagabb felhőzet inkább a Dunától keletre lehetne).
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, északnyugati, a Tiszántúlon a déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet általában -10 és -5 fok között alakul, de a hóval borított tájakon, illetve a szélcsendes fagyzugokban akár -15 fok körüli értékeket is mérhetnek.
  • A csúcsérték keleten -4 és +1, másutt 1 és 5 fok között várható.

 

péntek

  • Általában többórás napsütés, száraz idő valószínű, majd nagyjából az esti óráktól észak felől több felhő érkezhet.
  • Az északi, északkeleti megyékben néhol esetleg kialakulhat jelentéktelen hózápor, havas eső zápor.
  • Hajnalban a szélvédett északkeleti tájakon ködfoltok képződhetnek.
  • A nyugati, északnyugati, a Tiszántúlon a déli szél többfelé megerősödhet.
  • Hajnalban általában -7 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • Kora délután többnyire 3, 9, északkeleten -2, +2 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

szombat

  • Többnyire gyengén felhős időben lesz részünk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Hajnalban ködfoltok képződhetnek.
  • Az északnyugati, nyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban -7, +1 fok lesz a jellemző, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • Kora délután -1, +7 fokot mérhetünk.

 

vasárnap

  • Az ország nagy részén több órára kisüthet a nap, emellett főleg keleten, északkeleten helyenként számítani lehet ködre, illetve rétegfelhőzet, több helyütt fátyolfelhőzetre is.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a déli, majd a nyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -8 és -2, a maximum -1 és +6 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás