Télies fordulatot tartogat a hétvége időjárása

2023. november. 21 13:00

A következő napokban újabb időjárási frontok vonulnak át térségünk felett. Markáns fordulatot a szombat reggel érkező hidegfront fog okozni, amely mögött sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg áramlik fölénk.

Szerdán a nap első felében észak felől csökken a felhőzet, a pára és ködfoltok gyorsan feloszlanak, és több órára kisüt a nap. Az ország középső sávjában azonban erősen felhős lehet az ég, itt egy-egy zápor előfordulhat. Az északias szél a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti országrészben erős, időnként akár viharos is lehet, de a középső országrészben gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 10 fok között alakul, a legmelegebb a középső országrészben várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Télies fordulatot tartogat a hétvége időjárása

1 / 6
Csütörtökön kezdetben fátyolfelhős lesz az ég, majd szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Az északkeleti harmadban azonban felhősebb körzetek is előfordulhatnak. Csapad...ék nem valószínű. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, délnyugati szél. Hajnalban döntően -5, -1 fok várható, de a fagyzugokban -8, -6 fok is lehet. Kora délutánra 3, 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása: