Téliesebb fordulatot vesz a jövő hét eleje

2026. február. 07 12:41

Vasárnap estétől ismét megjelenhetnek a hópelyhek a magasabban fekvő területeken. A hétvégi enyheség után pár fokot visszaesik a hőmérséklet, visszatérnek a hajnali fagyok.

Vasárnap alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő – az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás