Több helyen napfényes idővel zárul a hét

2020. december. 11 5:07

Borult, párás időben van részünk, de vasárnap a Dunántúlon már több helyen napsütésben bízhatunk. A jövő héten azonban ismét teret hódít a szürkeség.

Pénteken erősen felhős, illetve borult lesz az ég, de egy-egy helyen már előbukkanhat nagyon rövid időre a nap. Legfeljebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordulhat elő kisebb eső, szitálás viszont máshol is kialakulhat. A délkeleti szél csak a Fertő vidékén lehet élénk, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható, keleten lesz a melegebb. Késő este -2, 3  fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, főleg reggel ködfoltok is lehetnek. Napközben a keleti megyékben szakadozhat, csökkenhet a felhőzet.
  • Helyenként szitálás előfordulhat.
  • Az Észak-Dunántúlon a délkeleti, keleten az északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig többnyire 3 és 8 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Eleinte még jórészt borult, párás, ködös idő várható, majd napközben főként a Dunántúlon nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Néhol szitálás, keleten, délen helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Borult, párás és derült, napos területek váltakoznak.
  • Csapadék nem lesz.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

 

KEDD

  • Éjszaka többfelé köd és rétegfelhőzet képződik, amely a legtöbb helyen napközben is megmarad.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Éjszaka borult, párás, néhol ködös idő lesz, majd napközben szakadozik a felhőzet, de főként a középső és északkeleti országrészben tartósan borult maradhat az ég.
  • Kevés helyen lehet szitálás, gyenge eső.
  • A déli, délkeleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.