Több hullámban érkezik eső a következő napokban

2022. szeptember. 25 5:19

Búcsúzunk a napsütéses, nyugodt időtől, helyét borongós, többször esős időjárás veszi át, mely legalább a jövő hét közepéig kitart. Sokunk csomagjának rendszeres kiegészítője lesz az esernyő.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak átmeneti szakadozások lehetnek. Északkelet felé csapadékzóna terjeszkedik, amelyből több hullámban lehet esőre, záporra számítani (legkisebb eséllyel a délkeleti megyékben). Késő délutántól a Dunántúlon újabb csapadékgócok képződnek, ott ekkor már zivatarok is kialakulhatnak. A déli szél az ország nyugati felén többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 19 fok között alakul, de a tartósan csapadékos területeken alacsonyabb, 13, 14 fok körüli, míg a délkeleti területeken magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este 11, 14 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Hajnalban a kevésbé felhős tájakon pára, köd képződhet.
  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de elsősorban az északi, északnyugati tájakon hosszabb szakadozások is előfordulhatnak.
  • Éjszaka, délelőtt kiterjedtebb csapadékzóna vonul északkelet, kelet felé esővel, záporral, zivatarral. Elvonulását követően az ország nagy részén átmeneti szünetre lehet számítani, majd várhatóan az esti, késő esti órákban érkezik dél felől a következő csapadékrendszer.
  • A déli, délnyugati, később a Dunántúlon, valamint a középső tájakon az északnyugatira forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A hajnali 7, 15 fokról 16 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Időszakos vékonyodások, szakadozások mellett alapvetően felhős időre számíthatunk.
  • Többfelé várható ismétlődő eső, zápor, zivatar.
  • Élénk, helyenként erős lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet.
  • A hőmérséklet hajnalban 7, 15 fok között alakul.
  • Délután döntően 18, 23 fok közötti értékeket lehet mérni, de a tartósan csapadékos vidékeken ennél hűvösebb is valószínű.

 

SZERDA

  • A kezdeti erősen felhős vagy borult időt követően nyugat, délnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása, csökkenése – egyre nagyobb területen süt ki a nap.
  • A kiterjedt csapadék egyre inkább az északkeleti, keleti tájakra korlátozódik – az északkeleti határvidéken azonban még az esti órákban is eshet.
  • Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések.
  • A minimum-hőmérséklet 7 és 14, a maximum 12 és 19 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az ország nagy részén többórás napsütésre van kilátás, ugyanakkor délnyugat felől egyre vastagabb felhőtömbök sodródhatnak fölénk.
  • Késő délutántól, estétől egyre nagyobb területen növekszik a csapadék előfordulási esélye.
  • A délire forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A leghidegebb órákban általában 4 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk, de a kevésbé felhős, szélvédett részeken fagypont közelébe hűlhet a levegő.
  • Délután 16, 22 fokra számíthatunk.

 

PÉNTEK

  • Vastagabb összefüggő felhőzet terjeszkedhet keleti irányba.
  • Több helyen lehet eső, záporeső, néhol zivatar.
  • A déli, majd a Dunántúlon északnyugatira forduló szelet élénk, néhol időnként erős lökések kísérik.
  • Hajnalra jobbára 7, 12 fok közé, a kevésbé felhős, hidegre érzékeny helyeken 7 fok alá hűlhet a levegő.
  • A csúcsérték nyugaton 17, keleten 24 fok körül valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.