A hétvége folyamán egy mediterrán ciklon hoz többfelé esőt. A nyugati vármegyék ezúttal azonban kimaradhatnak a csapadékból.
Szombaton átmeneti szakadozások mellett erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország keleti kétharmadán többfelé valószínű eső, zápor, a nyugati megyékben kisebb az esély csapadékra. Gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 10 és 15 fok között várható, de Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti részein 16, 17 fok is lehet. Késő este 5, 11 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
pocsolya_osz_felhos
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a déli órákig főleg a Dunától keletre többfelé várható eső, a nap második felében azonban helyenként már szakadozottabbá válhat a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 3, 9, a csúcsérték 8, 14 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
felhok_ut_osz_paras
Hétfő hajnalra egyes helyeken köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezalatt dél felől a magasabb szinteken is zárt, vastagabb felhőzet terjeszkedik, amely napközben leginkább a déli és keleti vidékeket érinti, főként arrafelé eshet. A Tiszántúlon a délnyugati, déli, másutt az északnyugati, nyugati szél élénkülhet meg helyenként. Hajnalban -1, +7, kora délután 8, 13 fok valószínű.
Fotó megosztása:
felhos_videk_osz
Kedd éjjel, hajnalban egyes területeken köd, rétegfelhőzet képződése valószínű, ezek oszladozását követően változóan felhős idő várható. Néhol gyenge eső, szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet -1, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
volgy_kod_osz
Szerda éjszaka alacsonyabb szinteken köd, rétegfelhőzet képződhet. Napközben oszladozásuk valószínű, viszont tőlük függetlenül is időszakos felhősödésre van kilátás. Helyenként eső, zápor előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum -1, +6, a maximum 7 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
kodos_fak_osz
Csütörtök éjjel, hajnalban egyes vidékeken köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek napközbeni zsugorodását oszladozását döntően napos idő követi. Csapadék nem valószínű. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.
Fotó megosztása: