Újabb jelentős esővel zárul a hét

2021. november. 26 12:30

Nincs vége az esős napok sorának: szombaton ugyan átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, vasárnap ismét komolyabb esőzés érkezik. A jövő héten is többször szükség lesz az esernyőkre.

Szombaton szakadozik a felhőzet, az ország nagyobb részén a nap is kisüt. A csapadék délelőtt a déli és a nyugati tájakon is megszűnik, ám délutántól egy újabb, záporos csapadékzóna érkezik, amely estére keletre tevődik. Általában eső valószínű, legfeljebb délelőtt van esély vegyes halmazállapotú csapadékra az Alpokalja térségében. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 5 és 8 fok között várható, de a naposabb déli részeken 9, 12, a tartósan felhős északi tájakon 2, 4 fok is előfordulhat.

 

VASÁRNAP

  • Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délelőtt az Alföldön lehet szűrt napsütés, de később kisebb körzetekben másutt is lehetnek rövid, átmeneti felszakadozások.
  • A nyugat felől átvonuló csapadékzónából sokfelé esőre számíthatunk. Napközben a Dunántúl nyugati és északi megyéiben van esély halmazállapot-váltásra, később az északi hegyekben is.
  • A déli, majd az északnyugatira, nyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -1 és +7, a maximum 3 és 14 fok között valószínű, északnyugaton valószínű a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

HÉTFŐ

  • Az összefüggő felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, és általában felhőátvonulásokra lehet számítani hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Éjszaka síkvidéken is egyre nagyobb területen van esély átmeneti havas esőre, hóra.
  • Napközben néhol lehet záporos csapadék: eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél néhol megerősödik.
  • Hajnalban -5 és +4, délután 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

 

KEDD

  • A felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütés valószínű, majd északnyugat felől egyre inkább növekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Estig néhol előfordulhat zápor, hózápor, majd összefüggőbb csapadékzóna érkezhet észak, északnyugat felől.
  • A nyugati, északnyugati szél egyre nagyobb területen délnyugatira fordul, több helyen élénk, erős lökések is lesznek.
  • Hajnalban általában -6, +1 fokot mérhetnek, de a szélvédett fagyzugokban -7, -10 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
  • Délután 1, 6 fok lesz a jellemző.

 

SZERDA

  • Többnyire erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző.
  • Több helyen valószínű eső, kezdetben havas eső, hó is hullhat.
  • A délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban -4, +2, délután 4, 11 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Többfelé előfordulhat eső, majd csökken a csapadékhajlam.
  • Az északnyugatira forduló szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali -2, +5 fokról, délutánra 3, 8 fok közé melegszik a levegő.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.