Változékonyabbra fordul az időjárás, frontrendszer érkezik, amelynek következtében több felhő lesz felettünk és csapadékra is számítani kell. Az enyhe idő ugyanakkor a héten még kitart.
Kedden gyengén és erősen felhős időszakok váltakoznak, általában hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Elszórtan záporeső várható, akár ismétlődő jelleggel is előfordulhat. A déli, délkeleti szél elsősorban az Északnyugat-Dunántúlon erős, néhol viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében előfordulnak olyan részek, ahol nem haladja meg a 7 fokot.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_sze_nap
Szerdán hajnalra az Északi-középhegység szélvédett részein pára, köd képződhet. Mindeközben a vastagabb frontfelhőzet kelet felé elvonul, legalább néhány órára mindenhol kisüt a nap. Elszórtan valószínű eső, zápor. A légmozgás estére mindenütt mérséklődik. Reggel jobbára 2, 8 fok várható, de a szélvédett északi fagyzugokban, valamint a nyugati határnál gyenge fagy is lehet. Kora délutánra 8, 16 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
kod_tehenek
Csütörtökön hajnalra akár többfelé képződhet köd, valamint rétegfelhőzet, melyek egyes részeken tartósan megmaradhatnak, de lesznek napos tájak is. Esetleg délkeleten növekedhet meg a felhőzet, de ott is csak kicsi a csapadék esélye. A déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkül. Reggel 0, +6 fok valószínű, de helyenként ennél kissé hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet széles tartományban alakulhat: a napos tájakon 10 fok fölé melegszik fel a levegő, de ott, ahol makacsul tartja magát a köd, ott ennél jóval hidegebb idő várható.
Fotó megosztása:
d3_p_borult_domboldal
Pénteken hajnalra nagyobb területen képződhet pára, köd, valamint rétegfelhőzet, majd északnyugat felől szakadozóban levő frontfelhőzet érkezhet. A nyugati és az északkeleti országrészben valószínű kis mennyiségű eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkülhet, néhol megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között várható.
Fotó megosztása:
d4_szo_borult_varos
Szombaton az ország nagyobb részén a felhős időnek van inkább esélye és kissé növekszik a csapadékhajlam is. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum -3, +4, a csúcsérték 4, 10 fok között várható.
Fotó megosztása:
d5_v_verebek
Vasárnap nagyrészt felhős időre van kilátás helyenként kis mennyiségű záporos csapadékkal (itt-ott halmazállapot-váltás sem kizárt). Az északias szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +1, a csúcshőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása: