A hétvégén már szárazabb léghullámok tartózkodnak az ország felett, felszakadozik a felhőzet és több helyen kisüt a nap, ugyanakkor maradnak borult tájak is. A jövő héten is folytatódik a hűvös, változóan felhős idő.
Pénteken nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és több helyen legalább néhány órára a nap is kisüthet, de akadhatnak egész nap borongós részek is. A délkeleti tájak továbbra is szárazon maradhatnak, másutt észak felé haladó csapadékgócok okozhatnak szórványosan esőt, záporesőt – lokálisan akár több hullámban is lehet csapadék. A keleties szél nagy területen élénk, helyenként olykor erős lesz. Délutánra többnyire 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő, de délkeleten ennél néhány fokkal melegebb is lehet – a Viharsarokban néhol akár 24 fokot is mérhetünk. Késő este 10, 16 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_szo_napos_gomolyos
Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd fokozatosan vékonyodik, szakadozik ugyan a felhőzet, de maradnak erősen felhős területek is. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. A keleti, északkeleti szél több helyen élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban általában 9 és 14 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délután 15, 21 fok várható.
Fotó megosztása:
r2_v_felszakad_erosenfelhos
Vasárnap a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütés várható. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban általában 7 és 12 fok között alakul, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon néhol 5 fok alá hűl le a levegő. A csúcsérték 16 és 22 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r3_h_napos felhos oszi
Hétfőn a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütés várható. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban általában 7 és 12 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon néhol 5 fok alá hűl le a levegő. A csúcsérték 16 és 22 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r4_k_borult_levelek
Kedden az átlagosnál jóval nagyobb bizonytalanság mellett többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és elszórtan valószínű eső, zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 4, 10, délután 14, 19 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r5_sze_borult_osz_varos
Szerdán az átlagosnál jóval nagyobb bizonytalanság mellett többnyire erősen felhős lesz az ég, és elszórtan valószínű eső, zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 5, 10, délután 13, 18 fok között alakul.
Fotó megosztása: