Változékony, záporos, zivataros idő kíséri a hétvégét

2023. augusztus. 04 5:27

Péntek este hidegfront érkezik, a hétvégén több helyen, több hullámban várható csapadék a napsütéses órákat követően. Vasárnapra mindenhol jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Pénteken csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap. Délután már erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, valamint az északnyugati, nyugati határhoz közeledve a nap nagyobb része inkább felhős lehet. A csapadékhajlam átmenetileg csökken, majd délután északkeleten és az Alföldön újból nő a zápor, zivatar esélye. Este, késő este délnyugat felől egy nagyobb csapadékrendszer is érkezhet. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 37 fok között alakul, északnyugatról délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő este 20, 28 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. A nap második felében sokfelé meg is vastagodhat a felhőzet.
  • Összességében több helyen, több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 22 fok között alakul.
  • A csúcshőmérséklet 19, 29, a Tiszántúlon 30, 34 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A zártabb felhőtakaró szakadozik, majd felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel.
  • A Dunától keletre többfelé, majd egyre kevesebb helyen valószínű eső, záporeső, zivatar.
  • A nap második felében a Dunántúlon is előfordul elszórtan csapadék.
  • Sokfelé erős, helyenként viharos lesz az északnyugati, nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 26 fok között alakul. A csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

 

HÉTFŐ

  • Általában napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Helyenként zápor, zivatar valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10, 16 fok között, a szélvédett tájakon 10 fok alatt alakul.
  • A csúcsérték 20, 25 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Jobbára napos időre van kilátás gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
  • Egy-egy zápor, zivatar kialakulhat.
  • Az északnyugati szél sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Túlnyomóan napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hajnali 8, 15 fokról 23 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.