Vasárnap akár 25 fok is lehet

2022. április. 22 12:35

Vasárnap újabb hidegfront vonul át hazánk felett. Azonban a délkeleti országrészben a front előtt még enyhe idő várható, helyenként 25 fokig melegszik fel a levegő délutánra.

Szombaton felhős idővel indul a nap, majd délutántól szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A reggeli, délelőtti órákban a keleti tájakon is megszűnik a gyenge eső, záporeső, és napközben legfeljebb elvétve alakulhat ki zápor. Estefelé északnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, amelyekből az Észak-Dunántúlon kisebb eső is eshet. Északkeleten az északi, máshol a nyugati szelet kísérhetik élénk lökések. Estétől délire fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 14 és 19 fok között várható.

 

vasárnap

  • Reggel északon erősen, másutt közepesen felhős idő várható, és elsősorban északon fordulhat elő eső, zápor.
  • Napközben délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre nagyobb területen alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A Dunántúlon már kora délután, keletebbre csak este csökken a felhőzet, ezzel együtt csökken a csapadék esélye is.
  • A déli, délkeleti szél délnyugatira fordul, többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul, délután általában 19 és 25 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten néhol csak 16, 18 fok valószínű.

 

hétfő

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet néhol erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban 4 és 10, délután 17 és 22 fok között alakul.

 

kedd

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Elszórtan alakul ki zápor, néhol zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

 

szerda

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett legalább pár órás napsütés mindenhol valószínű.
  • A déli óráktól helyenként összeállhat a felhőzet, és tartósabban is erősen felhős idő várható.
  • Több helyen alakul ki zápor, helyenként zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, néhol erős.
  • A hőmérséklet hajnalban 5, 10, délután 15, 21 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat.
  • Élénk, néhol erős lesz az északi, északkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 5, 11, délután 16, 22 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.