Vasárnap ismét fehérbe öltözik az ország nagyobbik fele

2018. január. 18 12:59

Az időjárás megismételni látszik önmagát, ahogy múlt héten is vasárnap reggelre érkezett meg a havazás hazánkba, úgy tűnik ezen a hétvégén sem lesz másként.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten, majd a délután második felében északnyugaton lesz szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet. Jelentősebb felhőzet-csökkenés pedig estétől északnyugat felől várható. Napközben főként az ország déli felén számíthatunk több helyen esőre, másutt csak elszórtan lehet kisebb eső, zápor. A nyugati, délnyugati, este az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű.

 

szombat

  • Az időnként megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütés mindenhol lehet, majd este nyugat felől beborul.
  • Hajnalban a keleti határszélen lehet eső, havas eső, majd átmeneti szünet után este északon előfordulhat néhol havazás, nyugaton eső, havas eső.
  • Az északnyugati, nyugati, majd a déliesre forduló szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

vasárnap

  • Borult lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Tiszántúlon végig borult idő marad.
  • Délelőtt többfelé várható havazás, de reggel délen néhol ónos eső sem kizárt. Délután már főként keleten eshet a hó, a Dél-Alföldön havas eső. Emellett a Dunántúlon egy-egy hózápor alakulhat ki.
  • Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

 

hétfő

  • Kezdetben napos idő várható, majd délután nyugat felől felhősödés kezdődik.
  • Este a Nyugat-Dunántúlon eshet újra a hó.
  • Az északkeleti, északi, majd a délkeleti szelet kísérik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -1 fok között, de a szélvédett, havas helyeken -10 fok körül alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős, borult lesz az ég.
  • Több helyen várható csapadék: keleten inkább havazás, nyugaton havas eső, eső lesz a jellemző, de az átmeneti zónában ónos eső is kialakulhat.
  • A keleties, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett, havas tájakon -10 fok alá hűl a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +6 fok között valószínű.

 

szerda

  • Néhány órás napsütésre mindenütt számíthatunk.
  • Reggel pára- és ködfoltok megjelenése várható.
  • Keleten néhol eshet a hó.
  • A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.