Vasárnap még több hely havas lesz az országban

2017. december. 02 5:05

Hamarosan újabb mediterrán ciklon éri el hazánkat. Ezúttal a déli és keleti területeket fogja inkább érinteni, arrafelé kell jelentősebb csapadékra számítani.

Szombaton az ország nagy részén a köd feloszlása után néhány órás napsütésre számíthatunk. Helyenként azonban tartósabban megmarad a köd és a felhőzet, illetve a Tiszántúlon egész nap erősen felhős lesz az ég. A keleti határvidéken helyenként kisebb eső, havas eső, havazás előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. Megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között várható. Késő este -1, -6 fok valószínű.

 

vasárnap

  • A Dunántúlon a fátyolfelhők mellett némi napsütés is valószínű, a Dunától keletre viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég, estétől csökken majd mindenütt a felhőzet.
  • A déli óráktól főként a Dél-Alföldön és a Tiszántúlon várható eső, havas eső, havazás.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -6 fok között, a gyengén felhős, havas tájakon -10 fok közelében alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +4 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Északnyugat felől erősen megnövekszik, majd estétől vékonyodik a felhőzet.
  • Összességében több helyen valószínű csapadék; a Dunántúlon többnyire eső, havas eső, estefelé néhol ónos eső, keleten főként havas eső, hó.
  • A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik, majd este a szél északnyugatira fordul.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -8 fok között, a gyengén felhős, havas tájakon kevéssel -10 alatt alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű, enyhébb idő a Nyugat-Dunántúlon lesz.

 

kedd

  • Kezdetben változóan, majd az ország északkeleti harmada kivételével gyakran erősen felhős lesz az ég.
  • Elsősorban a Balaton és a Duna közötti sávban lehet zápor, hózápor.
  • Az északnyugati szél gyakran erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

szerda

  • Az ország északkeleti harmadán kevesebb, másutt több lesz a felhő, estefelé csökken mindenütt a felhőzet.
  • Elsősorban a Dunántúlon lehet zápor, néhol hózápor.
  • A nyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, a Dunántúlon lesz enyhébb az idő.

 

csütörtök

  • A Dunántúl északi felén, az Északi-középhegység tágabb környezetében néhol tartósabban megmaradhat az éjszaka képződő köd, másutt többnyire kevés lesz a felhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Délen és keleten helyenként megélénkül a délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul, de a tartósabban ködös helyeken 0 fok is lehet a maximum.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.