Végre megérkezhet az éltető eső a hétvégén

2022. július. 27 7:48

Ismét melegszik az idő, ugyanakkor a változás már úton van. Péntek este érkezik a soron következő hidegfront, mely komolyabb esőt is hozhat hazánk területére.

Szerdán általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a nyugati országrészben – főleg a délelőtti időszakban – felhősebb tájak is lehetnek. Egy-egy zápor, esetleg zivatar elsősorban az északnyugati határszélen alakulhat ki. Az északi szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű. Késő este 22, 26 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Sok napsütés várható, fátyolfelhőkkel, nappali gomolyfelhő-képződéssel.
  • Legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő.
  • Több helyütt megélénkülhet az északi, északkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 14 és 21 fok között alakul, de az északi völgyekben pár fokkal hűvösebb is lehet.
  • A csúcshőmérséklet délután 29 és 36 fok között valószínű, továbbra is az Alföldön lesz a legmelegebb.

 

PÉNTEK

  • A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő lesz a jellemző.
  • A késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Napközben kicsi a csapadék esélye. Estétől főleg a Nyugat-Dunántúlon már előfordulhat zápor, zivatar.
  • Helyenként megélénkül a keleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 13 és 22, a délutáni órákban 31 és 37 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Hidegfront szakadozó, gomolyosodó felhőzete vonul északnyugatról délkelet, kelet felé, a nap második felétől már nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat zápor, zivatar.
  • Sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél.
  • A zivatarokat is kísérhetik viharos erejű széllökések.
  • A minimum-hőmérséklet általában 16 és 23, a maximum többnyire 24 és 32 fok között valószínű, a 30 fok feletti értékeket elsősorban a Tiszántúlon mérhetik, oda délután érkezik meg a hidegfront.

 

VASÁRNAP

  • Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, keleten, északkeleten lehet majd a több és vastagabb a felhő.
  • A Dunától keletre elszórt jelleggel alakulhatnak ki záporok.
  • Az északi, északnyugati szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de a szélvédett kevésbé felhős völgyekben ennél hűvösebb is lehet.
  • A délutáni maximum-hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Általában napos időre van kilátás, gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Több helyütt megélénkül az északnyugati szél.
  • A hajnali 8, 17 fokról általában 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Egy hosszan elnyúló frontrendszer csapadék zónája éjszaka érkezik meg. Maga előtt melegebb levegőt tol fölénk, ezért napközben még melegfronti hatás érvényesül. Alvászavar és migrénes fejfájás kialakulhat.

A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.