A hétvége folyamán hidegfront vonul át hazánk felett, amelyből többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.
Szombaton az általában erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű, de a Tiszántúlon és délkeleten még kevesebb felhőre és sok napsütésre van kilátás. Továbbra is leginkább az ország északnyugati felén várható elszórtan zápor, zivatar, ezek várhatóan majd éjszaka terjednek kelet felé. A többnyire délies szél napközben nagyobb területen megélénkül, zivatarok környezetében erős, akár viharos széllökés is előfordulhat. A csúcsérték többnyire 29 és 34 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél akár több fokkal alacsonyabban tetőzhet a hőmérséklet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
vilagito_vihar_villam
Vasárnap a gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt lehetséges. Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar, a nap második felében viszont a csapadék súlypontja a keleti tájakra helyeződik, ezzel együtt a Dunántúlon már megszűnik a csapadék. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, elsősorban zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Kora reggel 15, 20, délután 23, 30 fok valószínű.
Fotó megosztása:
felhos_eg_ut_nyar
Hétfőn napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Keleten lehet erőteljesebb a felhőképződés, főleg arrafelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok körül alakul.
Fotó megosztása:
lacsapo_villam_varos
Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az éjszaka érkező hidegfront mentén számíthatunk záporokra, zivatarokra. A délnyugati, nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 9, 16, délután 25, 30 fok valószínű.
Fotó megosztása:
szenabalak_napos_nyar_ret
Szerdán gomolyfelhős, napos idő várható néhol záporral, zivatarral. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.
Fotó megosztása:
sok_kis_gomoly_kerekparok_nyar
Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható számottevő csapadék nélkül. Mérsékelt marad a nyugatias légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Fotó megosztása: