Hétfőn hidegfront vonul át hazánk felett, amelyből előbb nyugaton, majd estétől már keletebbre is záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk. Kedd délutántól ismét szárazabbra fordul az idő.
Hétfőn nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de a keleti országrészben még a nap döntő részében derült marad az idő. A nap első felében főként a Dunántúlon, majd délután már a Duna-Tisza-közén és az Északi-középhegységben is előfordulhatnak magasra törő gomolyfelhők, melyekből zápor, zivatar szórványosan előfordul, melyeket a nyugati tájakon akár felhőszakadás is kísérhet. Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 34 fok között valószínű, északnyugaton mérhetjük a legalacsonyabb értékeket, ott már a reggel, délelőtt folyamán beáll a csúcsérték, míg a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
fasor_ut_nyar
Kedden napos időre van kilátás helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel. A Duna vonalában és attól keletre kevés helyen zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 13, 20, a maximum 25, 30 fok között alakul.
Fotó megosztása:
erett_buza_nyar
Szerdán gomolyfelhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 11, 18, délután 27, 32 fok között alakul.
Fotó megosztása:
no_nyar_mezo_korlat_derult
Csütörtökön sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel, északkeleten kis eséllyel zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél időnként megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 18, a csúcshőmérséklet 27, 33 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
naplemente_fuvek_nyar 1
Pénteken derült, zavartalanul napos idő várható, csupán kevés gomolyfelhő képződhet. Csapadék nem lesz. Az északias szél időnként megélénkül, egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban 10, 18, délután 24, 29 fok között alakul.
Fotó megosztása:
nyar_ugras_to
Szombaton derült, napos idő valószínű, csak kevés gomolyfelhő lehet. Csapadék nem lesz. Az északias szél élénk lesz, egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban 10, 17, délután 23, 28 fok között alakul.
Fotó megosztása: