Visszatérhet a napfényes nyárutó a hidegfrontot követően

2019. szeptember. 15 12:27

A jelenlegi adatok szerint a keddi, markáns lehűlést követően a jövő hét legvégére ismét átlag fölé emelkedhet majd a hőmérséklet.

Hétfőn kezdetben jórészt derült, napos, száraz időre számíthatunk, a déli óráktól viszont észak felől egyre többfelé megnövekszik, estétől helyenként meg is vastagszik a felhőzet. A nap második felében északon, északnyugaton már kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A délnyugati, nyugati szél az ország északkeleti felén megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Éjszaka és délelőtt jobbára erősen felhős lesz az ég, majd észak felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, de délen, délnyugaton változatlanul marad a sok felhő.
  • Eleinte több helyen várható eső, zápor, később a csapadék egyre inkább a déli, délnyugati területekre korlátozódik, főként arrafelé néhol zivatar is előfordulhat.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél elsősorban az északi, északkeleti megyékben megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 27 fok között valószínű, az eloszlás azonban egyelőre kissé bizonytalan.

 

SZERDA

  • Az ország nagyobb részén a többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra lehet számítani.
  • Csupán egy-egy rövid zápor fordulhat elő.
  • A déli, délnyugati határ közelében – nagyobb bizonytalanság mellett – azonban felhős maradhat az ég, és főként a nap első felében akár tartósan is eshet.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de a szélvédettebb északi völgyekben ennél hűvösebb, a déli határvidéken ennél enyhébb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csupán elvétve fordulhat elő futó zápor a délutáni órákban.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, főként északkeleten néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken ennél jóval hidegebb is lehet, akár talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Helyenként a délután folyamán néhol futó zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken ennél jóval hidegebb is lehet, akár talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős időre van kilátás sok napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken ennél jóval hidegebb is lehet, akár talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű. (Az erre a napra vonatkozó hőmérsékleti előrejelzés az átlagosnál jóval bizonytalanabb!)

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.