Záporok, zivatarok is segítenek a locsolkodásban

2019. április. 21 5:28

Hazánktól keletre hétfőn egy hidegfront vonul el, amelynek jelentős hatása nem lesz időjárásunkra, de a keleti tájakon megnő a záporok, zivatarok kialakulásának az esélye.

Vasárnap az ország nyugati részén túlnyomóan napos időre készülhetünk, míg elsősorban a Dunától keletre már gomolyfelhők képződnek, és főként az északkeleti, keleti tájakon néhol zápor is kialakulhat. Általában az északnyugati, nyugati, de az Észak-Alföld tágabb környezetében az északi, északkeleti szelet kísérhetik olykor élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 20 és 24 fok között várható. Késő este 9, 15 fok valószínű.

 

hétfő

  • Változóan felhős égre számíthatunk, a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütéssel.
  • Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar.
  • A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

kedd

  • Dél, délnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Több helyen várható néhány milliméter eső, egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • A délkeleti, déli szél sokfelé lesz erős, a Dunántúlon északi felén viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

 

szerda

  • Mindenütt – legkésőbb, a délutáni órákban, északkeleten is – csökken a felhőzet.
  • Délelőttig elszórtan előfordulhat eső, zápor, majd délutántól csökken a csapadékhajlam.
  • A délkeleti, déli szél sokfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Legfeljebb néhol lehet futó zápor.
  • A délkeleti, déli szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

 

péntek

  • Erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délelőttig kevés helyen, a nap második felétől többfelé alakul ki zápor, zivatar, illetve eső is.
  • A délnyugati, déli szél sokfelé lesz erős, a Kisalföldön viharos, majd délutántól északnyugatira fordul a légáramlás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.