Záporokkal, zivatarokkal ér véget a hosszú hétvége

2019. április. 21 12:37

Az időjárásunkat meghatározó anticiklon jelentősen legyengül a következő napokban, emiatt hétfőn és kedden eső, valamint záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk.

Hétfőn változóan felhős égre számíthatunk, a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütéssel. Elsősorban az ország északi felében alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

kedd

  • Dél, délnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Több helyen várható néhány milliméter eső, egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • A délkeleti, déli szél sokfelé lesz erős, a Dunántúlon északi felén viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

 

szerda

  • Mindenütt – legkésőbb, a délutáni órákban, északkeleten is – csökken a felhőzet.
  • Délelőttig elszórtan előfordulhat eső, zápor, majd délutántól csökken a csapadékhajlam.
  • A délkeleti, déli szél sokfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Legfeljebb néhol lehet futó zápor.
  • A délkeleti, déli szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

 

péntek

  • Erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délelőttig kevés helyen, a nap második felétől többfelé alakul ki zápor, zivatar, illetve eső is.
  • A délnyugati, déli szél sokfelé lesz erős, a Kisalföldön viharos, majd délutántól északnyugatira fordul a légáramlás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók, amelyeket zápor is kísérhet.
  • Erős, néhol viharos északnyugati szélre számíthatunk.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.