A hét második felében is a napsütésé lesz a főszerep. Hajnalban azonban a tiszta égbolt miatt továbbra is rendkívül alacsony hőmérsékleteket fogunk mérni. Az enyhülés csak lassan jön.
Szerdán döntően derült, napos, száraz idő várható, inkább csak északkeleten, keleten lehet némi felhőzet az égen. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, legfeljebb a Fertő környékén kísérhetik élénk lökések a déli, délkeleti szelet. A hőmérséklet csúcsértéke 2 és 6 fok között alakul.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_cs_nap_folyopart
Csütörtökön általában derült, napos idő valószínű, de az északkeleti, keleti határ közelében lesznek változóan felhős tájak is. Csapadék nem várható. A déli szél csak északnyugaton élénkülhet meg kevés helyen. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -7 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul.
Fotó megosztása:
d2_p_nap_fatyolf
Pénteken a sok napsütést általában csak kevés fátyolfelhő szűrheti, de a Nyugat-Dunántúlon erősen felhős területekre is számítani kell. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad, ugyanakkor a Dunántúlon élénk, egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -11 és -6 fok között alakul, a fagyzugokban azonban ennél több fokkal hidegebb lesz. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d3_szo_napos_hofolt
Szombaton a sok napsütés mellett csak kevés fátyolfelhő ígérkezik. Csapadék nem lesz. A délkeleti szél nagy területen megélénkül, a Dunántúl északi felén olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -9 és -3 fok között alakul, a fagyzugokban azonban ennél több fokkal hidegebb lesz. A maximum 4 és 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d4_v_napos_fagy_fu
Vasárnap a változó felhőzet mellett általában többórás napsütés valószínű. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között alakul, de a derült, fagyzugos helyeken ennél több fokkal hidegebb lesz. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d5_h_tel_cinke
Hétfőn túlnyomóan napos időre számíthatunk csapadék nélkül. A déli szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban többnyire -8 és -2 fok között alakul, de a derült, fagyzugos helyeken több fokkal hidegebb lehet. A csúcsérték 7 és 12 fok között valószínű.
Fotó megosztása: