Már az IMF is megszólalt az éghajlatváltozással kapcsolatban

2017. október. 27 11:44

Az IMF vezetője, Christine Lagarde rideg tényeket közölt az éghajlatváltozásról: A Föld meg fog főni, sülni és mi emberek rajta meg leszünk grillezve.

A Nemzetközi Valutaalap vezetője nem válogatott a szavak között az éghajlatváltozásról beszélve Riyadhban.
Christine Lagarde elmondta, hogy ha nem történik valami változás, 50 év múlva a bolygó “pörkölt, sült és grillezett” lesz.

Szaúd-Arábiában egy nemrégiben zajló megbeszélés során  a Nemzetközi Valutaalap vezetője erős szavakkal szembesítette azokat, akik nem hiszik, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatban sürgősen intézkedéseket kell tenni.

“Ha nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel … sötét jövővel nézünk szembe” – tette hozzá Lagarde, a francia sajtóügynökség jelentése szerint.

Lagarde arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos döntéseket kell hozni a bolygó jövőjéről az elkövetkező évtizedekben, amely magában foglalja a zöld energia előtérbe kerülését is. Ennek eredményeképpen az olajnak valószínűleg 50 éven belül “másodlagos árucikké” kell válnia.

Bár egy olajban gazdag államban ilyen  észrevételeket tenni ellentmondásosnak tűnhet, Lagarde hozzátette, hogy ezek a szükséges lépések “jól érezhetőek” Szaúd-Arábiában.

Azonban a Saudi Aramco vezérigazgatója, Amin Nasser, aki ugyanazon a fórumon beszélt, azt mondta, hogy a tisztább energiára való átállás valószínűleg évtizedekig eltarthat majd.

A “alternatívák, az elektromos autók és a megújuló energiaforrások mindenképpen jelentős piaci részesedést értek el, ami nagy előrelépést jelent, és azt tapasztaljuk” – mondta. “Azonban évtizedek leszek, mielőtt jelentős részét a globális energiaellátás részévé tesszük.”

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.