Elhalasztották a kilövést: pénteken indul a NASA űrszondája a Psyche felé

2023. október. 12 10:14

Izgalmas küldetésre indul a NASA: a Psyche aszteroida a feltételezések szerint egy kőzetköpenyét elveszített, nagyobb részt fémekből álló bolygómag lehet.

A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztották a mára, október 12-ére tervezett kilövést, az új indítási dátum 2023. október 13., magyar idő szerint 16:19. 

A NASA legújabb, és egyben igen széles körben jelentős érdeklődést kiváltó küldetése a Mars és a Jupiter között, a Földtől mintegy 300-600 millió kilométerre található Psyche aszteroida feltérképezését és vizsgálatát célozza. Az aszteroida anyaga a kutatók feltételezései és az eddig elvégzett hőkibocsátás-vizsgálatok alapján nagy mennyiségben tartalmazhat fémeket: akár vasat, nikkelt, aranyat és platinát is. A Psyche területe hozzávetőleg Massachusetts állam méretének felel meg.

Tudományos szempontból rendkívüli jelentőséggel bírnak az aszteroida nyújtotta taulmányozási lehetőségek. Segítségével jelentős információkra tehetünk szert a Naprendszer fejlődéséről és korai történetéről, és jobban megismerhetjük a kőzetbolygók belső szerkezetét: a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a Psyche valójában egy valaha volt bolygó belső magja, külső kőzetburkát pedig az idők során jórészt elveszítette, más égitestekkel való heves ütközések következtében. Akár a Földre vonatkoztatva is új ismereteket gyűjthetnénk, mivel bolygónk magjáról a mai napig nincsenek részletes adataink, a fizikai körülmények miatt: ezek a rétegek az ember alkotta műszerek számára csak igen korlátozottan, vagy egyáltalán nem elérhetőek.

A Kennedy Űrközpontból induló missziót élőben követhetjük a NASA csatornáján. Az űrszonda várhatóan 2029 augusztusában érheti el az aszteroidát.

Az alábbi galériában a Psyche aszteroidáról készült illusztrációk és az azonos nevet viselő Psyche űrszonda képeit gyűjtöttük össze.

7 fotó megtekintése
Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben érkezik egy hidegfront. Ennek hatására növekszik a görcshajlam. Álmosság, reakcióidő növekedés előfordulhat.
A légnyomás csökken.