Évforduló: Szörnyű pusztítást végzett a 2001-es tiszai árvíz

2017. március. 06 14:22

Március 6-án délután fél kettőkor Tarpa és Tivadar közelében az árvízvédelmi osztag emberfeletti erőfeszítése ellenére két helyen is átszakadt a Tisza gátja.

„A gátszakadást megelőzően már három napja esett az eső a Tisza teljes vízgyűjtő területén. Az öregek nyugtatgattak: itt 1948-ban se volt ár, s biztosan most sem lesz. Később hangosbemondón figyelmeztettek mindenkit: jobb ha felkészülünk a legrosszabbra. Némi ruhát összekészítettünk, de élelemről nem kellett gondoskodnunk, mert azt ígérték, Gemzsén – ahová a falut kitelepítik – ellátást is kapunk majd. Március 6-án, nyolc óra tájban hagytuk el az otthonainkat, igyekeznünk kellett, mert három óra elteltével a víz is megérkezett, ráadásul két irányból.” – így emlékezett vissza Molnár Béla tákosi lakos a katasztrófára.

Néhány óra alatt komoly bajba került Tarpa, Gulács, Hetefejércse, Csaroda, Tákos, Jánd, Gergelyiugornya, Tivadar. Egy Velencei-tónyi víz zúdult a 41-es főút déli oldala és a Tisza közé szorult településekre. Gulácsra Tarpa felől csak vízi járművel vagy kétéltűvel lehetett bejutni.

További visszaemlékezések itt és itt is olvashatók.

 

A tiszai árvíz 2001-es felvételeken

 

 

 

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás