Háborús övezethez hasonlít Ausztrália északkeleti része a Debbie orkán pusztítása után

2017. március. 29 11:03

Az északkelet-ausztráliai Whitsunday régió vezetője háborús övezethez hasonlította szerdán a térséget a Debbie nevű orkán pusztítása után.

Jelentős károk keletkeztek több épületben – mondta Andrew Willcox. Több elektromos vezeték leszakadt, legalább 68 ezer ember maradt áram nélkül – közölte.

A politikus elmondta, hogy az orkán nem követelt halálos áldozatokat, csak egy sérültje van a pusztításnak.
Képesek voltunk mindenkit biztonságban tartani, ami sikernek könyvelhető el. Úgy tudjuk, hogy úton a segítség, de a romok eltakarítása jó ideig el fog tartani” – tette hozzá.

Malcolm Turnbull ausztrál kormányfőt szerda reggel egy canberrai válságülésen tájékoztatták az orkán által okozott károkról. Turnbull újságíróknak elmondta, hogy több mint ezer ember segíti majd az eltakarítási munkákat a helyszínen.

“A természet a legkönyörtelenebb arcát mutatta meg a Queensland északi részén élő embereknek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy garantáljuk az összefogást azok megsegítésére, akiknek nagyon kemény napjuk és éjszakájuk volt” – tette hozzá Turnbull.

Az ötfokozatú hurrikánskálán a négyes kategóriába sorolt Debbie kedden csapott le a queenslandi partvidékre óránkénti 260 kilométeres széllökésekkel. A pusztítást fokozta, hogy az orkán csak lassan vonult tovább. A térség legfőbb bevételi forrása a kertgazdaságból származik – évente 450 millió ausztrál dollár, több mint 100 milliárd forint -, amely szintén jelentős veszteségeket szenvedett.

Az eltakarítási munkákat zuhogó eső és viharos széllökések akadályozzák. Annastacia Palaszczuk, Queensland szövetségi állam vezetője elmondta, hogy az ítéletidő péntekig eltarthat. Helyi tisztségviselők az áradások veszélyére hívták fel a figyelmet. Számos főúton és autóúton lehetetlenné vált a közlekedés a kidőlt fák miatt, és több elzárt településről nincs információ, mert megszakadtak a kommunikációs vonalak.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.