Heves zivatarokra és felhőszakadásra figyelmeztetnek

2023. május. 16 11:18

Egy mediterrán ciklon alakítja hazánk időjárását a következő két napban. Felhőszakadás, tartós, nagy mennyiségű eső, heves zivatar és viharos erejű szél is várható.

Kedden a több hullámban érkező csapadékból kiváltképp az Észak-Dunántúlon gyűlhet össze 20 milliméter feletti mennyiség. Kedden délután eleinte a déli és középső tájakon, később északon, északnyugaton is egyre nagyobb területen fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket főleg intenzív csapadék kísérhet (20-30 milliméter, lokálisan ennél több is lezúdulhat), emellett jégeső (1-2 centiméter), és néhol viharos szél (60 km/óra feletti) is lehet. Másodfokú figyelmeztetés érvényes heves zivatar kialakulásának veszélye miatt Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében, míg az ország többi részén elsőfokú figyelmeztetés érvényes.  Felhőszakadás veszélyére Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyében figyelmeztetnek. 20 millimétert meghaladó tartós esőzés Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében várható. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Szerdán főként a keleti térségben kialakuló összeáramlási vonal mentén várhatók nagyobb számban zivatarok, melyek akár villámárvizeket is okozhatnak elsősorban a Mátra- és Bükkalja térségében. Heves zivatarok mindkét nap előfordulhatnak erősen viharos szél és nagyobb méretű jég kíséretében. Szerdára virradóan az egyre nagyobb területen megerősödő északi, északnyugati szél az Észak-Dunántúlon 60-80 km/óra közötti viharos lökéseket produkál. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetés adott ki a viharossá fokozódó szél miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyére a szerdai napra vonatkozóan.

Szerdán heves zivatar miatt másodfokú figyelmeztetés érvényes Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megyében, míg Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Felhőszakadás veszélye miatt szerdán másodfokú figyelmeztetés érvényes Heves és Jász-Nagykun-Szolok megyében, míg Csongrád-Csanád megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás