Hódít a hőség az országban, figyelmeztetnek

2024. június. 29 10:26

Északon még előfordulhat egy-egy futózápor, de a hétvégét inkább a forróság fogja uralni. A középhőmérséklet szinte az egész országban 25 fok körül lehet, vasárnap sok helyen a 27 fokot is elérheti.

Szombaton a déli, délutáni órákban az Északi-középhegységben, illetve keleten helyenként helyi zivatarok alakulhatnak ki intenzív csapadék (15-20 mm), viharos (60-70 km/h) szél kíséretében. Az északi, északkeleti megyék kivételével nagy területen 25 fok felett, kiemelten az Alföldön, illetve északnyugaton helyenként 27 fok körül vagy afelett is alakulhat a napi középhőmérséklet.

Az ország keleti részén, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében szombaton is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarok veszélye miatt, míg az ország többi részén a magas középhőmérséklet miatt kell jobban figyelni, különösen Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád vármegyében, ahol a 27 fokot is elérheti a napi középhőmérséklet.

Vasárnap estétől növekszik a zivatarok valószínűsége kezdetben elsősorban északnyugaton, északon helyenként, majd késő estétől a középső országrészben, illetve az ország északkeleti harmadában elszórtan alakulhatnak ki. Késő estétől a középső, északi területeken ezek környezetében intenzív (15-25 mm) csapadék, viharos szél (60-80 km/h), néhol jégeső (2 cm alatti átmérővel) előfordulhat. Az északkeleti megyék kivételével nagy területen 27 fok körül vagy afelett alakulhat a napi középhőmérséklet.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt az ország északi részére: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest (és Budapest), Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére. Az egész országra vonatkozóan pedig magas középhőmérséklet miatt érvényes a figyelmeztetés, Vas, Zala, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kivételével a másodfokú figyelmeztetés él, azaz a napi középhőmérséklet elérheti vagy meghaladhatja a 27 fokot. 

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az érkező hidegfront előtt még fülledtebbé válik a levegő és eléri a tetőfokát a hőhullám. Erős lesz au UV sugárzás.

A légnyomás nem változik.