Holnaptól fokozatosan melegszik az idő

2017. augusztus. 20 12:49

Holnapra a hidegfront elhagyja térségünket, egyre hosszabb napos időszakokra számíthatunk. Ezzel együtt már kissé melegszik az idő.

Holnap a Dunántúlon már több órára kisüt a nap, és keleten is jelentősen csökken a felhőzet. Az Északi-középhegység térségében és a Tiszántúlon még elszórtan lehet eső, zápor. Az északi, északnyugati szelet erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

kedd

  • A több órás napsütés mellett felhőátvonulások várhatók.
  • Északkeleten egy-egy zápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél élénk lesz.
  • A hőmérséklet hajnalban 8 és 15, délután 22 és 27 fok között alakul.

 

szerda

  • Sok napsütésre számíthatunk.
  • Északkeleten lehet egy-egy futó zápor.
  • Az ország középső sávjában még élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Derült, csapadékmentes időre számíthatunk.
  • A déli szél megélénkül, északnyugaton helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

 

péntek

  • Sok lesz a napsütés.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban 12 és 18, délután 28 és 33 fok között alakul.

 

szombat

  • Derült, csapadékmentes időre számíthatunk.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, északnyugaton helyenként meg is erősödik.
  • A hőmérséklet kora reggel 15 és 20, délután 29 és 34 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.