Hőségre figyelmeztetnek, de egy-egy zivatar is előfordulhat

2024. augusztus. 29 10:55

A meteorológiai nyár utolsó napjaiban is kitart a hőség, az Alföld egyes részein a 27 fokot is eléri a napi átlaghőmérséklet. Kis eséllyel egy-egy zivatar a nyugati határszélen előfordulhat.

Csütörtökön és pénteken délután a Dunántúl nyugati felén, harmadán néhol kialakulhat zivatar (pénteken még a maihoz képest is kisebb eséllyel), illetve északkeleten is elvétve megdörrenhet az ég. Erősebb góc esetén intenzív csapadék (~10-20 mm), kisebb méretű jég (<1-2 cm), illetve átmeneti viharos (~65-75 km/h) széllökések előfordulhatnak. Az északi határszél kivételével 25 fok fölötti, az Alföldön nagyobb területen 27 fokot elérő vagy meghaladó napi középhőmérséklet valószínű.

Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés érvényes Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére magas középhőmérséklet miatt, míg az ország többi részén elsőfokú a figyelmeztetés. Továbbá elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegye térségére.

Pénteken ugyanacsak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye területén érvényes a másodfokú figyelmeztetés magas középhőmérséklet miatt, míg az ország többi részén elsőfokú. Zivatarok kis eséllyel Vas és Zala vármegye területén alakulhatnak ki, így ott továbbra is elsőfokú figyelmeztetés érvényes. 

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Még napokig felettünk örvénylik a ciklon, ami tegnap érkezett. Ezért a kellemetlen tünetek várhatóan fennmaradnak. Növekedhet a reakcióidő.
A pollenallergiások tünetei azonban a csapadék hatására enyhülnek.

A légnyomás csökken.