Jégeső, viharos szél kísérheti a zivatarokat

2020. április. 30 11:32

Csütörtökön a keleti és északkeleti megyékben, majd pénteken ismét az ország jelentős részén kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Csütörtökön a déli óráktól estig a keleti, északkeleti országrészben (Északi-középhegység, Észak-Alföld, Tiszántúl) a záporok mellett helyenként zivatar is várható. Zivatarban egy-egy helyen viharos szél, kisebb méretű jég előfordulhat. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok kialakulásának esélye miatt, csütörtökre vonatkozóan. Péntek hajnalra északkeleten foltokban sűrű köd képződhet.

 

Péntekre virradóra nyugat felől csapadékrendszer érkezik. Zivatar már a kora reggeli órákban is kialakulhat főként az ország középső tájain, majd napközben általában a Dunától keletre és a Dél-Dunántúlon várható az eső, zápor mellett helyenként zivatar is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megye kivételével az egész országra, péntekre vonatkozóan. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.