Jelentős havazás miatt figyelmeztetést adtak ki a Dunántúlra

2018. február. 19 9:13

Késő délután, este mediterrán ciklon éri el hazánkat, amely egészen péntekig alapvetően meghatározza időjárásunkat. A nyugati tájakon vastag hótakaró kialakulása valószínű.

Hétfő késő délutántól a dél felől felvonuló felhőzetből egyre több helyen kell ismétlődő havas esőre, havazásra számítani. Éjfélig nagyjából a Sopron – Békéscsaba vonalig jut el a csapadék. A Dél-Dunántúlon és az Alpokalján eddig már képződhet néhány centis hóréteg.

A hó nagyobb része már a keddi napon fog hullani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki az összes dunátúli megyére a keddi napra vonatkozóan. A Dunántúlon nagy területen 5 centimétert meghaladó hóréteg kialakulása várható, de Somogy, Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megyében, a Bakony és a Mecsek térségében 10-15, helyenként akár 20 centiméter hó is összejöhet. A havazás a hét további napjaiban is folytatódik. Péntekre a nyugati, délnyugati megyékben vastag hótakaró kialakulása valószínű.

Az időjárási helyzet változásával a figyelmeztetéssel érintett terület is módosulhat. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben érkezik egy hidegfront. Ennek hatására növekszik a görcshajlam. Álmosság, reakcióidő növekedés előfordulhat.
A légnyomás csökken.