Jön az év egyik legjelentősebb csillagászati eseménye

2023. október. 26 13:29

Több mint egy órán át lehet majd szabad szemmel észlelni a részleges holdfogyatkozás jelenségét szombaton. A különleges alkalmat a Svábhegyi Csillagvizsgálóban halloweeni eseménnyel ünnepelhetik az érdeklődők.

Az obszervatórium közleménye szerint a holdfogyatkozások során a Hold a Föld árnyékkúpjába kerül, bolygónk kitakarja a Holdra érkező napfényt. A pályáját járó telihold ilyenkor először a Föld félárnyékába lép be, majd az árnyékkúp kerek, kissé homályos széle látszólag beleharap a holdkorongba.

Ha a fogyatkozás során csak a Hold egy részét takarja ki a földárnyék, részleges holdfogyatkozásról beszélünk, ha a Hold teljesen elmerül az árnyékkúpban, akkor pedig teljes holdfogyatkozásról van szó – írják, hozzátéve, hogy még a teljes holdfogyatkozáskor sem tűnik el a Hold az égről, mindössze nagyon elsötétedik, és többnyire a vörös különböző árnyalataiban pompázik.

Korona a földárnyék pereme fölött

Szombaton 21 óra 34 perckor a délkeleti égbolton, 40 fokos magasságban lesz látható a Hold, amelybe a Föld árnyéka beleharap a déli pólus közelében. Ezt követően, 22 óra 15 perckor lesz a legnagyobb a fogyatkozás,

de ekkor is csak a Hold átmérőjének 12 százalékát takarja ki a földárnyék. Ekkor a fényes, sugársávos Tycho kráter mintegy koronaként trónol a földárnyék pereme fölött.

Ezután a Hold megkezdi kilépését, így egyre kisebb területre vetül az íves árnyék, és egyre inkább elsodródik nyugat felé. Egészen 22 óra 52 percig lesz megtekinthető a szabad szemmel is látható csillagászati jelenség – írják.

A közlemény szerint binokulárral észlelve a vékony földárnyék színe is jobban megfigyelhető lesz, egy kisebb amatőr távcső segítségével pedig a holdi alakzatok részletei is felbukkannak az árnyék határán. Az időjárás-előrejelzések alapján estére derült idő várható, de a jelenség még vonuló felhők mellett is megcsodálható lesz.

Halloween, üstökösfőzés, bolygószimatolás

A tájékoztatás szerint a Svábhegyi Csillagvizsgálóban délután 17 órától egészen 23 óráig különleges halloween-programokkal várják a látogatókat, távcsővégre kerülnek az óriásbolygók, így a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz is. Az üstökösfőzés programon alapanyagaiból állítanak össze egy ködben füstölgő üstököst, 21 óra 30 perctől pedig a távcsövek a fogyatkozó teliholdra fognak szegeződni. A szervezők a legjobb halloween-jelmezben érkezőket díjazzák.

A csillagászathoz szorosan kötődő, igazi családi programcsomaggal is várják ezen a napon az érdeklődőket: a Téridő Trambulinon száguldó üveggolyókkal a bolygók és a csillagok mozgását modellezik a gyerekek bevonásával, a Bolygószimatoló Laboratórium lombikjaiba zárt “űrparfümöket” megszagolva pedig bárki a Naprendszer egzotikus égitestjein érezheti magát – olvasható a közleményben.

A Meteoritvizsgálat programon mikroszkópokkal vizsgálhatják a látogatók a meteoritok szivárványszínben pompázó kristályait, sőt, a meteorit gyűjtemény több darabját, a világűrből jött köveket a kezükbe is vehetik a látogatók. A Spektrum Zónában izgalmas optikai berendezésekkel és fényhajlító eszközökkel is találkozhatnak az érdeklődők.

Bővebb információk a programokról a www.svabhegyicsillagvizsgalo.hu weboldalon találhatók.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.