Közepes erősségű napkitörést figyeltek meg

Ötfokozatú skálán osztályozzák a napkitörések erősségét: a legkisebb az „A” kategória, ezt követik rendre a „B”, „C” és „M” kategóriájú kitörések, a legerősebb pedig az „X”. A jelenlegi napkitörés (fler) a C osztályba tartozik.

Napkitöréskor a Nap belsejéből távozó forró gáz lökéshullámként terjed tovább a bolygóközi térben. A legtöbb napkitörésnek a felszínen nem érezhető a hatása, ugyanis a Föld saját védelmi rendszere a talaj közelébe minimális sugárzást enged: bolygónk mágneses mezeje és légköre védőburokként működik a sugárzással szemben. Ugyanakkor a töltött részecskék révén egy-egy napkitörés jelentősen megzavarhatja az elektromos berendezéseket (főként a műholdakat, GPS-eket).

A Napkitörések hatásainak mérésére számos műszer áll rendelkezésre, a leglátványosabb kapcsolódó jelenség azonban kétségkívül a sarki fény. A Napból érkező részecske áradat a Föld mágneses mezejével kapcsolatba lép és a felső légkörben oxigén- és nitrogénmolekulákkal reagál, így jön létre a sarki fény, vagy aurora. Ha a töltött részecske oxigénnel ütközik vörös vagy zöld, ha nitrogénnel, akkor kékes fény kibocsátás történik. Aurora az északi és a déli féltekén is kialakulhat, általában a 60. és 75. szélességi kör között jellemző, de ritkábban ennél kissé tágabb környezetben is megfigyelhető. Az amerikai NOAA előrejelzést is készít a sarki fényre és térképen jelöli, mely területeken lesz megfigyelhető a jelenség.

Hogy milyen lehet átrepülni a sarki fényen? Ezen a felvételen látható.

A március 20-i napkitörés:

A felvétel forrása: NASA SDO / @NorthLightAlert