Látványos égi show: részleges napfogyatkozás lesz szerdán
2026. augusztus. 11 14:40Augusztus 12-én este a Hold részben eltakarja a Napot, a ritka égi jelenség pedig Magyarország egész területéről megfigyelhető lesz. A legnagyobb takarást a nyugati országrészben láthatjuk: Sopronban a napkorong több mint 80 százaléka eltűnik.
A 2026-os év egyik leglátványosabb csillagászati eseménye augusztus 12-én érkezik. A világ több pontján – köztük Grönlandon, Izlandon és Spanyolország egy részén – teljes napfogyatkozás lesz látható, Magyarországról azonban csak a részleges fázist figyelhetjük meg. A teljes fogyatkozás sávja nem érinti hazánkat.
Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nálunk érdektelen lenne a jelenség. Sőt: Magyarországon az időzítés különösen izgalmassá teszi a látványt, hiszen a Nap már meglehetősen alacsonyan jár majd a nyugati égbolton, amikor a Hold a legnagyobb mértékben takarja el.
A napfogyatkozás Magyarországon nagyjából 19:21 és 20:11 között lesz megfigyelhető, de a pontos időpont természetesen településenként változik. A nyugati országrészben lesz a legnagyobb a takarás. Míg Sopronban a napkorong 80,9 százaléka, Szombathelyen 77,5, addig Kecskeméten 50,1 százalékos, Szegeden és Debrecenben pedig már csak mindössze 40 százalékos lesz a napkorong elfedett területe. Vagyis ha valaki igazán látványos fogyatkozást szeretne, Magyarországon belül érdemes nyugat felé indulnia.
A napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka eléri a Föld felszínét. Teljes napfogyatkozásnál a Hold látszólag teljesen eltakarja a Nap fényes korongját; részleges fogyatkozásnál azonban csak annak egy részét takarja ki.
Magyarország ezúttal a Hold félárnyékába kerül. Ezért nálunk nem sötétedik el teljesen az égbolt, és nem válik éjszakává a nappal, de a Nap fényének jelentős része eltűnik. A jelenség különösen érdekes lehet azért is, mert a Nap ekkor már eleve alacsonyan jár. A légkörön keresztül hosszabb utat tesz meg a napfény, ezért a naplemente környékén megszokott meleg, vöröses-narancsos színek és a fogyatkozó napkorong együtt egészen szokatlan látványt adhatnak.
Bármennyire is csábító, a részleges napfogyatkozást nem szabad szabad szemmel megfigyelni. A Napba nézés megfelelő védelem nélkül súlyos, akár maradandó szemkárosodást okozhat. A szakemberek kifejezetten biztonságos napnéző szemüveget vagy megfelelő, napfogyatkozás megfigyelésére alkalmas szűrőt javasol a részleges fázisokhoz.
A sima napszemüveg nem elegendő, ahogy a fényképezőgép vagy a mobiltelefon kijelzőjén keresztüli nézelődés sem teszi biztonságossá a Nap megfigyelését.
Ha pedig valakinek nem elég egy különleges égi jelenség egy estére, az hajnalban folytathatja a megfigyelést, ugyanis a Perseidák meteorraj augusztus 13-án a hajnali órákban éri el maximumát.