Ma keleten, hétfőn már nyugaton figyelmeztetnek zivatar veszélyére

2023. július. 02 12:07

Vasárnap délután még a keleti tájakon, majd egy rövidebb szünetet követően hétfő délutántól már a nyugati megyékben alakulnak ki felhőszakadással kísért zivatarok.

Vasárnap nyugat felől tovább stabilizálódik a légkör, de az ország keleti harmadán még a délutáni órákban is kedveznek a feltételek zivatarok létrejöttéhez. Az erősebb gócokhoz intenzív csapadék (10-20 milliméter, néhány helyen felhőszakadás akár 25-30 milliméternél is több), kisebb méretű jég, esetleg viharos (60-70 km/óra) széllökés társulhat. Az esti órákig lecsengenek a zivatarok. Vasárnap Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt. Felhőszakadás kialakulása miatt Heves, Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés.

Hétfő délutánig kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem valószínű. Késő délutántól azonban a Dunántúl nyugati és középső részén (leginkább az Alpokalján és a Balaton tágabb környezetében) egyre nagyobb területen várható zápor, zivatar. Az intenzívebb cellákat elsősorban felhőszakadás (akár 30-40 milliméter), kisebb eséllyel jégeső, illetve szélerősödés (45-50 km/órát meghaladó széllökés) kísérheti. A zivatartevékenység keddre virradó éjszaka várhatóan az ország középső részére is átterjed. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyére vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.