Meddig csökken még a Velencei-tó vízszintje?

2022. július. 16 14:18

Még csak a nyár közepén járunk, de már most rosszabb helyzetben van a tó vízszintje, mint tavaly ősszel volt és még hol van a nyár vége.

Az Alföld nagy részét érintő súlyos aszály a Velencei-tavat sem kíméli. A tó vízállása mostanra elérte a tavalyi legalacsonyabb szintet, azaz 70 centiéterre csökkent. Ennél alacsonyabb vízszintre legutóbb 1949-ben volt példa.

Térkép forrása: vizugy.hu

A tavalyinál azonban most sokkal rosszabbak a kilátások, ugyanis akkor szeptember 23-ra csökkent a vízszint 70 centiméterre, ráadásul úgy, hogy még a tó vízutánpótlását szolgáló Zámolyi- és Pátkai-víztározóban is volt víz. Az elmúlt tél folyamán a Zámolyi-víztározót teljesen leengedték, amelyet egyébként halnevelésre hasznosítanak (már amikor van benne víz). Most csak Pátkán van valamennyi víz, de annak a tározónak a leengedése ott ökológiai katasztrófát okozna, a vízi élővilág teljes megsemmisülésével. A Velencei-tó vízszintén azonban csak 10-12 centimétert emelne, amely ilyen száraz, hőhullámos időben két hét alatt elpárolog a tóból. 1993-ban már megtörtént a Pátkai-víztározó teljes leengedése, így az akkori következményekre sokan emlékezhetünk még. A valódi megoldást 1994-ben az időjárás csapadékosra fordulása jelentette.

A Velencei-tó azonban már a sokadik jelzés, hogy éghajlatunk egyre szélsőségesebbé válik és a problémát eddig nem vettük elég komolyan. Az Alföldön számos sekély, szikes tónak már csak a poros medrét láthatjuk. A problémának a magját elődeink már több, mint egy évszázada elásták azzal, hogy az Alföld és a Dunántúl vizes élőhelyeit lecsapolták, ezáltal az eső érkezésének vagy jelen esetben a nem érkezésének teljesen kiszolgáltatták hazánk nagy részét.

A következő időszakban továbbra sem várható számottevő mennyiségű csapadék a térségben, így a Velencei-tónak a következő 10 napban további 6-8 centiméteres apadása valószínű, amellyel várhatóan megdől a mérések kezdete óta regisztrált legalacsonyabb vízállás rekordja, amely 1949.10.24-én történt, 63 centiméterrel.

Az alábbi ábrán a következő 10 napban, a Velencei-tó környékén várható csapadék mennyisége látható az ECMWF modell előrejelzése alapján. Csupán 0-1 milliméter valószínű, ez biztosan nem fog segíteni a fennálló problémán.

Térkép forrása: weather.us

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás