Milyen élet vár ránk, ha átlépjük az éghajlati fordulópontokat

Egy kutatás a globális éghajlati rendszer főbb jellemzőit vizsgálta; jégmezőket, gleccsereket, esőerdőket és korallzátonyokat. Egyik témája, hogy mikor válik visszafordíthatatlanná a jégtakarók olvadása Grönlandon és az Antarktisz nyugati felén, ami végül több méterrel járul hozzá a tengerszint növekedéséhez. Vagy az, hogy az Északi-sarkvidéken a fagyott talaj felolvadása elkezdhet annyi metánt és szén-dioxidot juttatni a légkörbe, hogy az brutálisan megdobja a globális kibocsátási egyenleget.

Az amazóniai erdőpusztulás a Föld éghajlati rendszerének másik jelentős kérdése. A globális felmelegedés és a csapadék regionális csökkenése a fák pusztulását okozhatja, és nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsáthat ki. A kevesebb fa végső soron kevesebb csapadékot jelent a megmaradók számára, ami egy ördögi kört eredményez.

A Science című folyóiratban megjelent központi cikk több mint 220, 2008 óta megjelent tanulmányt tekintett át annak becslésére, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés (az iparosodás előtti szinthez viszonyítva) milyen szintű globális és regionális éghajlati fordulópontot vált ki.

A világ már 1,1 ℃-ot melegedett (lásd a fenti diagramon az „aktuális felmelegedés” vízszintes vonalat). Az 1,5 ℃ és 2 ℃ vonalak a 2016-ban nemzetközileg elfogadott éghajlatváltozási célokról szóló Párizsi Egyezményt szintjei.

A grönlandi jégtakaró visszafordíthatatlan olvadásának megindulása körülbelül 5 méterrel növelné a globális tengerszintet. Aggasztó, hogy ennek a fordulópontnak a küszöbét már átléptük. Ha nem most, akkor „nagyon valószínű”, hogy 2 ℃-nál átlépjük.

A nyugat-antarktiszi jégtakarók még körülbelül 3,5 méteres tengerszint-emelkedést hozhatnak, és valószínűleg 2 ℃ körül kezdődik a visszafordíthatatlan olvadás.

Tehát ez körülbelül 5 métert jelent Grönlandról és további 3,5 métert Nyugat-Antarktiszról. Ha hozzáadjuk a melegedő óceánok és a hegyi gleccserek olvadásából származó hőtágulást, több, mint 10 méteres tengerszint-emelkedéssel kell megküzdenünk.

Bár ez sok évszázadon keresztül fog kibontakozni, visszafordíthatatlan lesz. Ez azt jelenti, hogy a ma született gyermekek életében a tenger szintje jóval több, mint 1 méterrel emelkedik majd a 22. század elejéig. Hosszabb távon ezek a változások alakítják a bolygót a következő körülbelül 150.000 évben, egészen a következő jégkorszakig.

A 10 méteres tengerszint-emelkedés alapvetően rajzolná át a világ térképét.

A világ trópusi korallzátonyainak nagy része valószínűleg el fog pusztulni 1,5-2 ℃-os felmelegedés hatására. Az északi-sarkvidéki örökfagy felolvadása pedig hatalmas mennyiségű üvegházhatású gázt bocsát majd ki, ami az emberi kibocsátás körülbelül 10 %-ának felel meg. Ez valószínűleg további 0,5 °C-kal emeli a globális hőmérsékletet (2 °C-os melegedés felett).

Szerencsére a fakitermelést és a futótüzeket leszámítva az Amazonas esőerdői biztonságban vannak a körülbelül 3 fokos felmelegedésig. De ezeknek a fordulópontnak a kombinációja elvezethet oda, hogy a fordulópontok további kaszkádját indítja meg.

El tudjuk kerülni a katasztrófát?

Több évtizedes késlekedés után elég kicsi az esélyünk arra, hogy a globális felmelegedést 1,5 ℃ alatt tartsuk. De egyértelműen ez a kutatás azt mutatja, hogy a felmelegedés 2 °C-ra való korlátozása sem jelent már biztonságot.

A „nettó nulla 2050-re” célra összpontosítás valójában rossz szolgálatot tett nekünk. Ha hagyjuk, hogy a kibocsátás a jelenlegi szint közelében maradjon huzamosabb ideig, 2030-ra átlépjük azt a szén-dioxid-kibocsátási szintet, amely lehetővé tenné, hogy 1,5 ℃ közelében maradjunk.

Gyorsan kell cselekednünk, és 2030-ra legalább felére kell csökkentenünk a jelenlegi kibocsátást, hogy 2050 előtt nullára csökkenjen. Ez a kutatás azt mutatja, hogy ennek elmulasztása a tengerszint 10 méteres vagy annál nagyobb emelkedését idézi elő. Ez fokozatosan több százmillió embert és a világ nagyvárosait fogja kiszorítani.

Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) a civil társadalom esetleges kudarcáról kezdett beszélni a fokozódó szélsőséges események hatására. Ennek korai jeleit látjuk Ausztráliában, ahol az emberek évekig sátrakban élnek az éghajlatváltozás által okozott árvizek után.

Meddig lesz pénz a katasztrófaelhárításra Ausztráliában és szerte a világon? Hová fognak menni emberek százmilliói, miután sújtja őket az extrém nedves hőstressz, a terméskiesés, aszály, a tűz, az áradás és a tengerszint emelkedése?

Hogy jutottunk ide?

Az emberiség történelmének e fordulópontjához érkezni hatalmas kudarcnak tűnik. A vezetés, a döntéshozatal, a médián keresztüli információterjesztés és talán a prioritásaink kudarca miatt ebben a rendkívüli kihívásokkal teli helyzetben vagyunk.

Sok tényező összeesküdött ellenünk. Ide tartoznak a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó cégek, amelyek félretájékoztatnak és az éghajlattal kapcsolatos „zöldmosást” finanszíroznak – eltúlozva vagy hamisan bemutatva az éghajlatváltozással kapcsolatos bizonyítványaikat. A megválasztott vezetőket a fosszilis tüzelőanyag-ipar adományai finanszírozzák. A régebbi alacsony felbontású klímamodellek nem voltak képesek megragadni a helyi léptékű folyamatokat, és ezért alábecsülték az éghajlati rendszer érzékenységét. Rossz volt a médiakommunikáció a kérdés sürgősségéről. És dobjunk még be néhány jó öreg emberi „optimizmusra való hajlamot” a pozitív eredmények irányában.

Nehéz látni, hogy merre tartunk, és – hogy mi forog kockán – azt látni, hogy az élet úgy zajlik napjainkban, mintha minden rendben lenne.

Fordulópont

A jövő eseményei sok szempontból kihívás elé állítanak bennünket. Az emberiség választás előtt áll. Vagy a félelem és a háború vár ránk, vagy megtanulunk együttműködni. Sok minden történt már, és sokat tehetünk még, mint egyének és mint közösség. Helyreállíthatjuk a talajt, az erdőket, üdvözölhetjük a fenntarthatóságot, létrehozhatunk egy új gazdaságot és mindent villamosíthatunk. De gyorsan kell cselekednünk.

A jövő nemzedékei a mai döntéseink miatt fognak megítélni bennünket.