Mutatjuk, hol lesz szükség esernyőre kedden, óráról órára

2025. október. 20 17:21

A megnövekvő felhőzetből kedden már lehet kisebb eső, zápor. Térképen mutatjuk, az ország mely részein kell csapadékra számítani.

Fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de csapadékra majd csak hétfő éjféltől van kilátás. Kedden hajnalban, illetve döntően a nap első felében kisebb eső, zápor fordulhat elő, főként a Dunántúltól az Északi-középhegység térségéig. A csapadék mennyisége egyelőre nem lesz jelentős. Komolyabb fordulatra a hosszú hétvégén van inkább kilátás.

Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük az eső, záporok várható területi eloszlását kedden 0 óra és 16 óra között.

A térképek a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.

Folyamatosan frissülő radarképeinken megtekinthetik, hogy merre hull csapadék az országban.

Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.

17 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Egy mediterrán ciklon fogja meghatározni az időjárást, ami túlnyomóan borult, párás, többfelé csapadékos viszonyokat hoz. A változó légnyomás és csapadék miatt fejfájás, migrén vagy koncentrációs nehézség jelentkezhet.

A légnyomás emelkedik.