Az éjszakai órákban egy hidegfront hatására a keleti területeken többfelé kell esőre, záporra számítani. Napközben már másutt is kialakulhatnak futó záporok.
Éjszaka az északkeleti vármegyékben és a Tiszántúlon kell esőre, záporra számítani, majd hétfőn napközben a gyorsan vonuló gomolyfelhőkből már bárhol előfordulhatnak az országban záporok, néhol akár az ég is megdördülhet. Északkeleten akár 10 milliméternél is több csapadék hullhat. A hétfő esti órákban egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, de egy-egy zápor még keddre virradó éjszaka is előfordulhat.
Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük a csapadék várható útvonalát vasárnap este 20 óra és hétfő este 22 óra között.
A térkép a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.
Folyamatosan frissülő radarképeinken megnézhetitek, hogy merre hullik csapadék az országban, az aktuális információkért pedig érdemes figyelemmel kísérni veszélyjelzés oldalunkat is.
Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.
27 fotó megtekintése
mrPa20250330_1200+00600
Vasárnap este 20 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+00700
21 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+00800
22 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+00900
23 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01000
hétfő 0 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01100
1 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01200
2 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01300
3 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01400
4 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01500
5 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01600
6 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01700
7 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01800
8 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+01900
9 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02000
10 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02100
11 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02200
12 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02300
13 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02400
14 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02500
15 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02600
16 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02700
17 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02800
18 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+02900
19 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+03000
20 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+03100
21 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250330_1200+03200
22 óra
Fotó megosztása: