Mutatjuk, mikor állhat el az eső, óráról órára

2023. november. 11 11:18

Kelet felé vonul az esőzés, nyugat felől csökken a csapadékhajlam a következő órákban. Térképeken, meddig tart az esős idő a hétvégén.

Délnyugat felől újabb csapadékzóna érte el hazánkat, mely fokozatosan északkelet felé folytatja útját. Ezzel párhuzamosan nyugat felől egyre nagyobb területen szűnik a csapadék. Délután a Dunántúl délnyugati részén zivatarok is kipattanhatnak. A legtovább az északkeleti tájakon tart ki az esőzés, ott még vasárnap délelőtt is elkél majd az esernyő. A legtöbb eső a következő 24 órában az északkeleti tájakon eshet, itt nagy területen elérhetjük a 20 milliméteres csapadékösszeget.

Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük a csapadékzóna útvonalát szombat 13 óra és vasárnap 14 óra között. 

A térkép a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.

Folyamatosan frissülő radarképeinken megtekinthetik, hogy merre hull csapadék az országban, az aktuális információkért pedig érdemes figyelemmel kísérni veszélyjelzés oldalunkat is.

Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.

26 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben áthalad egy hidegfront hazánk felett. emiatt többeknél fokozódik a görcshajlam, előfordulhat fejfájás, magas vérnyomás, szédülés.

A légnyomás emelkedik.